Citroën DS-21

„A világ egyik legszebb autóját mutatja be Ács Sándor, aki a Mecsek Oldtimer Egyesület elnöke. Számomra kiemelt státusszal bír a DS, mivel a kedvenc (veterán) autóm. Következzék a DS tulajdonosi teszt!”

Mit jelent számodra a típus?
Azt, hogy az 1955-ös megjelenésével hihetetlenül megelőzte a korát. Akkoriban egy futurisztikus külsejű-belsejű és felszereltségű, olyan műszaki megoldásokkal telerakott autó volt, amely a mai korban is ennyi év után, megállja a helyét az utakon. Napi közlekedésre is kiválóan alkalmas a forgalomban. A fékek, a szervókormány, az első kerék hajtás, a kerekenkénti hidropneumatikus rugózás, a kanyarkövető fényszórók, a hasmagasság állítás a különböző terepviszonyokra , a végsebessége, mind-mind olyan dolgok, amelyekkel élmény vele autózni. Csak beleülsz, és elsuhansz vele bárhová. Nem véletlen, hogy Charles de Gaulle francia elnök, akinek az életét is megmentette, ha megálltak a DS-el valahol, mindig benne maradt, nem igazán szeretett kiszállni belőle. Szerette a kényelmét ő is ugyanúgy. Az első kiállítási napon, több mint 10.000 db-ot rendeltek belőle. Népszerűsége a mai napig ugyanúgy töretlen. Nagyon sokan ismerik, szeretik, ha máshogy nem, mint Fantomas Pallas-t :) amelyik felrepül a levegőbe…

Milyen érzések fűznek hozzá?
Imádom. Szeretem ezt a típust. Hozzám nőtt nagyon, kocsiban nevezhetjük életem szerelmének is :) az istennőt (déesse) ez már a második a sorban.

Miért ezt választottad?
Egy Citroen gyűjtő barátom fertőzött meg ezzel a típussal. Egy veteránjármű találkozón voltunk, én akkor még a kacsámmal, és valahova el kellett ugrania a DS-ével. Beültem hátulra, és végigmentünk ugyanazon az iszonyú rossz minőségű bekötőúton, amelyen nem sokkal előtte a kacsával végighajtottam, és szétrázta a derekam (pedig a kacsa is iszonyú kényelmes autó amúgy, nem törik benne szét a kosár tojás a korabeli reklám szerint). Na a DS-el ugyanott nem lehetett érezni semmit, mintha tengeren mentünk volna hajóval. Akkor döntöttem el 2003-ban, hogy egyszer lesz egy DS-em! Hazafelé úton végig a DS után mentem, és 20 km-en keresztül csak néztem a seggét, gyönyörű forma számomra, az autó egyik legszebb része, hát így indult a sztori… :)

Milyen élmény vezetni?
Semmi mással össze nem hasonlítható érzés. 21 éve van jogsim, rengeteg típust vezettem már azóta, céges és privát autókat, veteránokat és mai kocsikat, minimum 40 félét, de ehhez hasonlóan kényelmes autóban nem ültem még előtte soha, illetve talán egyben azóta, egy Citroen CX Prestige-ben, de a rugózása annak is tulajdonképpen ugyanaz. Viszont a DS valamiért engem jobban megfog. Kicsit veteránabb jellegű forma, mint egy CX. Az túl kockás, szögletes forma számomra.
A vezetési élmény a legszebb és a legjobb ebben az autóban. Fekvőrendőrökön úgy hajtok át vele, hogy szinte meg sem érzem. Olyan mintha felhőkön utaznék vagy egy tengerjáró hajón, és érzem, ahogy hullámzik alattam az út, mint egy óceán.
Imádom a kanyarkövető fényszórókat is, amikor sötétben vezetem, és hiányoznak, amikor visszaülök a céges autóba…

Milyenek a menetteljesítményei?
179 km/ h a végsebessége, 100 km/h-ról 80 m a fékút, a km óra amúgy a különböző sebességeknél kiírja a féktávolságokat méterben!!! 2000-3000 közötti fordulaton szoktam használni. Az utazósebessége 100-120 km/h, autópályán és autóúton is nagyon kényelmes vele ez a tempó. A fék kitűnő, a szervokormány szintén nagyon kényelmes. Gyorsulásra nem egy sportautó, de ha odalépek, akkor a 107 LE-vel azért sokan meglepődnek mellettem, mikor elhúzok mellettük :), akár gyorsulásra, akár végsebességre.

Adatok
Típus: Citroen Ds-21 (Pallas), üzemanyag: benzin, manuális 5 fokozatú kormányváltó, elhúzható napfénytető, 2175 cm3, soros 4 hengeres motor, elsőkerékhajtás, hidropneumatikus rugózás kerekenként, 79 kW, 107 LE, 5 fő, 4 ajtós, 1280 kg saját tömeg, 1760 kg össztömeg, évjárat: 1972

Mit szeretsz benne?
Szervókormány, kanyarkövető fényszórók sötétben, hidropneumatikus rugózás, ülések helyett fotelek elöl és hátul is. A belső tükröt, mert ugyanolyan alakú mint a hátsó szélvédő és így tökéletes a kilátás. Az 5 fokozatú kormányváltót, az 5 fokozatú szintszabályzót (parkoló, országúti, terep 1. terep 2. szervizállás), a keret nélküli ajtókat, a kényelmet vezetés közben, a jó kilátást. Azt, hogy karburátoros változat, hogy nem fájdul meg semmim hosszú úton sem, az egy küllős kormányt, hogy jobban lássam a műszerfalat, azt hogy 3 keréken is ugyanúgy lehet vele menni, mint 4 keréken, a sárga színű fényszóró színeket, és még sorolhatnám, szeretem mindenét, úgy ahogy van.

Mi az, ami nem tetszik benne?
A motortérben, ha valamit szerelni, cserélni kell, mint ahogy a francia autók többségénél, sokminden kicsit nehezen hozzáférhető, időigényes kiszedni, visszatenni bármit is, pl. egy vízpumpacsere vagy központi gömb leszedés nem egy egyszerű feladat, de szerencsére nem kell sokat szerelgetni, mert nagyon jó állapotban van. 85 %-ot kapott az OT minősítésen, már 3-adszorra ment át.

Hiányolsz belőle valamit?
Nem. Nem hiányzik belőle semmi. Így tökéletes, ahogy van :)

Kinek ajánlod/Kinek nem?
Bárkinek ajánlom, kivéve olyan fiataloknak, akik inkább a sportosabb autókat szeretik. Ezzel inkább szép lassan öregurasan vonulni kell, nem pedig száguldozni, viszont kint autóúton vagy autópályán igazán gyors autó. Ettől függetlenül lehet vele hajtani ha kell, ha valaki szeretné, nagyon gyors autónak számított a maga korában, és ma is, a legnagyobb motorral, 2.4-essel szerelt injektoros változat végsebessége 196 km/h.

Fenntartási költségek
Fogyasztás: átlag: 9-12 l/100 km, vegyes: 10 l, város: 10-11 l, autópálya: 9 l, veterántalálkozó: 12 L (konvoj, stb. miatt), teljesítményadó: 0 Ft (OT), biztosítás baleseti adóval 17.000 Ft/év, műszaki és OT vizsga 5 évente egyszer, évente egyszer gömbök ellenőrzése, töltése nitrogéngázzal, ha kell.
Azt kaptad, amit vártál?
Igen. Pontosan azt kaptam, amit vártam. Nem csalódtam benne, soha egy percig sem. Élvezet vele minden eltöltött utazás és perc, akkor is amikor menni kell vele, de akkor is, ha éppen valami javítani való van rajta.

Újra megvennéd?

Persze. Újra megvettem, már ez sem az első a sorban. Szerintem másfajta típust nem is veszek már, ha mégis, akkor csakis olyat, amelyik szintén hidropneumatikus rugózású, vagy úgy hogy a DS mellé még valami mást, pl. Citroen CX Prestige-t, vagy GSA-t, esetleg Tractiont, de nagyon tetszenek a régebbi külső lámpás ID típusok is, főleg a 4 lámpásak, illetve a Henry Chapron karosszériás cabriók, de ahhoz lottó ötös is kell :)

Egy érdekesség
Az első gyártási években gyári tartozék volt az autóhoz 2 zsák fűrészpor, az LHM olajfoltok eltüntetéséhez. Akkoriban a magasnyomású hidraulika rendszernek még voltak tömítési hiányosságai, amit az évek során folyamatosan fejlesztettek…
És még egy: voltak olyan típusok is, melyeknek a külső fényszórói automatikusan állították a fényszórók magasságát a kocsi terhelésétől függően (szintén bóvdennel, mint a kanyarkövető fényszóróknál)
És egy utolsó: természetesen létezik belőle légkondis típus is…

Köszönöm Sándornak, hogy bemutatta az “Istennőjét”!

A cikkben szereplő DS bérelhető forgatásra, fotózásra, rendezvényekre:
– telefonszám: 70/581-00-65
– email: acs.sandor@upcmail.hu
– honlap: Mecsek Oldtimer honlap

Mansory GT63 (Bentley Continental GT)

„Egy igazi non plus ultra autó következik Miskolcról, amelyet a büszke tulajdonos, Váradi Iván Zsolt mutat be.”

Mit jelent számodra a típus?
Mindent. Elegancia, erő, sport, tekintély. Amiről egy ember csak álmodni tud.

Milyen érzések fűznek hozzá?
Mintha a szerelmem lenne.

Miért ezt választottad?
Mindig is ezt a típust kerestem (a GT Mansory 63-at). Ezt hol anyagiak, hol a modell ritkasága nem tette lehetővé.

Milyen élmény vezetni?
Hát, amikor a V12-es motor hangját meghallom, egyből felmegy az adrenalinszintem.
Lehetetlen megállni, hogy ne toljam neki oda.

Milyenek a menetteljesítményei?
Hogy a feleségem szavával éljek: „Ebben az autóban szívinfarktust lehet kapni!!!”

100km/h: 3,7 sec. A vége pedig jóval 340 fölött van.

Adatok
Bentley Mansory GT 63. 650 LE, állandó 4 kerékhajtás. Az összes ma létező extrával.

Mit szeretsz benne?
Nem mindennapos kocsi. Ha megyek vele egy kört a városban, nem kell attól tartanom, hogy egy másik ilyen jön velem szemben. Pedig Miskolc elég nagy város.

Mi az, ami nem tetszik benne?
Talán az, hogy ez 4 személyre nem igazán való. Meg azt, hogy nagyon kényes autó. Nagyon nagyon vigyázni kell vele. Ja és kikészülök, amikor parkolok, mert nem szívesen hagyom őrizetlenül sehol sem. SOK AZ IRIGY:)))

Kinek ajánlod/Kinek nem?
Ezt nem lehet csak úgy ajánlgatni. Ezt csak az ilyen sportkocsi őrültek szerethetik, mint én. Szerelem első látásra.

Fenntartási költségek
Ha ha ha!!! Kriminálisan nagy. De a vezetés élménye kárpótol és maga a tudat is, hogy egy ilyen drága luxusautó tulajdonosa vagyok.

Hiányolsz belőle valamit?
Mint már említettem minden létező extra benne van. F1-es váltó…stb.

Azt kaptad, amit vártál?
Igen azt. Sőt felülmúlta minden elvárásomat. Annyira jó ez a modell!!!

Újra megvennéd?
Igen, de már a legújabb kiadást (a 700 lóerős SPEED-et), ezért is eladó az autó.
Az autó hirdetése

Köszönöm Ivánnak, hogy bemutatta ezt a rendkívüli autót.

Óra Schumacher ajánlásával

A nagy múltú Audemars Piguet egy különleges kiadást mutatott be az ikonikus Royal Oak Offshore típusukból. A limitált kiadás Michael Schumacher együttműködésével jött létre, aki már régóta nagy rajongója a márkának és már több éve a hivatalos nagykövetük.

A formai világ inspirációjául az autóversenyzés szolgált. Több különlegesség fedezhető fel rajta, mint például, hogy 12 és 1 óra között a számlapon található 7 db csillag, amely Schumacher hét világbajnoki győzelmét jelzi.

A számlapon ezen túl feltűnik az autósportokban használt kockás zászló motívuma is.
Korlátozott példányszámba elérhető az óra a következő kivitelekben:

– Titánium (1000db) Ára: 42.500 dollár (kb. 9 millió HUF)

– Arany (500db) Ára: 75.000 dollár (kb. 16 millió HUF)

– Platina (100db) Ára: 110.000 dollár (kb. 23 millió HUF)

A gyártó hivatalos honlapján: Audemars Piguet Royal Oak Offshore Michael Schumacher Limited Edition

Pásztor Classic

Alábbiakban Pásztor Tamással, a Pásztor Classic restaurátor műhely tulajdonosával, készült interjúmat olvashatjátok. Tamás a hazai veterános élet meghatározó alakja.
Szakértelmüket bizonyítja az általuk elkészített szebbnél szebb gépek sora és a rangos hazai és külföldi versenyeken elért helyezéseik.

Mit jelent Ön számára az autó? Honnan jött a szenvedély?

Mint a legtöbb fiúgyermeknél az autó gyerekkorom óta meghatározó része az életemnek. Az autó számomra munka és hobbi egyben.

A Pásztor Classic létrehozásával mi volt a célja? Mi a cégfilozófia?

Igazság szerint először is a saját portfóliót csináltuk meg, ám később rájöttünk, hogy ennyi autót már nem lehet kezelni, főleg az idő hiánya miatt. A feleségemnek jutott eszébe, hogy miért nem csináljuk ügyfeleknek is az autóit és így az alkotás öröme, az építés továbbra is megmaradhat nekem. Utána szépen lassan kialakult, lépésről lépésre állt össze a cég. Filozófiánk, hogy szép lassan egyre szebb és szebb autókat csináljunk, igyekszünk egyre jobb autókat létrehozni.

Milyen szolgáltatásokat kínálnak?

Autóbeszerzést inkább nem, de ha van egy jó vétel vagy hallok valamit, amit éppen keres valaki, akkor természetesen nagyon szívesen átadom. Inkább a teljes felújítást, az időszakos szervizt, a versenyre való felkészítést műveljük.
Van egy felújító műhelyünk, van ahol csak karosszériákat fényezünk és van a szerviz része, ahol a veterán autók teljes szervizelésével foglalkozunk.

Körülbelül mennyi időt vesz igénybe egy autó teljes felújítása?

Kb. 1-1,5 év. Függ az autó típusától az állapotától, attól, hogy milyen alkatrészellátás van hozzá.
Egy évet rá kell szánni…

Mi volt a legkülönlegesebb autó, ami megfordult Önöknél?

Alfa Romeo 6C, Daytona Ferrari, Tour de France Ferrari, Marcadier versenyautó, Touring Alfa Romeo, Aston Martin. Sokféle egzotikus autó.

Mi a véleménye a hazai veterános életről?

Hála Istennek elég jó, szépen felpezsdült. Örülünk, hogy ilyen sok szép, változatos autó készül Magyarországon.

Mely autók a kedvencei? Mely autók állnak a legközelebb Önhöz?

Mindig az, amit éppen csinálok, amivel éppen küzdök. Folyamatosan akad valami új kihívás.

Melyik francia autókból lesznek keresett veteránok?

Ez nagyon nehéz kérdés. Peugeot-ból a 406 Coupé, egy két különleges 406-os, 4×4-es Peugeot-ok. Citroën-ből a C6-os, ami ritka dolog. Ha még tud valaki jó állapotút találni: Saxo VTS, Citroën AX GT, AX Rally, Visa Rally, Visa GSI. Ezek mind nagyon jó autók voltak. A C6-os az, amit szerintem most érdemes eltenni és a CX-k természetesen.

Melyik a kedvenc filmje autós szemmel?

A leggyorsabb indián, Magyar autóversenyzők.

Milyen autós rendezvényeken képviseltetik magukat?

Az Oldtimer Szuperkupán, a Millenáris Velodromon, az OT Expon (remélve, hogy jövőre megint a Vasúttörténeti Parkban lesz). Külföldi versenyeken is szoktunk indulni és különböző börzéken, expokon kiállítani.

Mit ajánl kezdő veteránosoknak?

Először is válasszák ki, hogy milyen stílust, típust szeretnének, ennek alaposan járjanak utána. Ha nem saját maguk végzik a felújítást, akkor nagyon jól járják körbe, hogy hova viszik az autót és kit bíznak meg a munkálatokkal.

Jövőre vonatkozó tervek?

Élni tovább, túlélni… Csinálni a dolgunkat és menni előre. Közben pedig egyre jobb autókat csinálni.

Köszönöm Tamásnak az interjút és azt, hogy bepillantást nyerhettem a Pásztor Classic életébe és a különleges gyűjteményébe.

A Pásztor Classic facebook oldala, ahol sok érdekes képet találhattok, nyomon követhetitek az egyes autók építési folyamatait: Pásztor Classic facebook oldala

A Pásztor Classic honlapja: Pásztor Classic honlap

A Formula Junior versenysorozat (Volhist GL-40 ihletője)

A következő cikkben részletesebben megismerkedhettek a Formula Junior versenyautók történelmével, amely a magyar székhelyű Volhistracing Motorsport által megalkotott Volhist GL-40 versenyautó ihletője.
Ez az első része a velük foglalkozó többrészes cikksorozatnak.

1958-at írunk, amikor a szakág regisztrálásra kerül a Nemzetközi Autosport Szövetség (FIA) iratain. Bár az “open wheelerek”, azaz nyitott kerekűek virágkorukat élték már évek/évtizedek óta, mégis forradalmat hozott a Grand Prix versenyek világába.

Ami az unikális tulajdonságokat adta, az a tény volt, hogy javarészt szériagyártott mechanikai komponensek felhasználásával olyan koncepcióautót sikerült teremteni, mely teljesítménye és teljesítmény/tömeg aránya nem csak a profik, hanem az amatőrök számára is vezethetővé tette – belépőt nyújtva a pályaversenyek világába és egy esetleges versenyzői karrier kezdetébe-.

A világhírű filmszínész és lelkes autóversenyző: Steve McQueen egy Cooper T52-es Formula Junior versenyautóban.

Az 50-es évek formulaautóinak csúcsa, mint mind a mai napig, a Formula 1 volt. Ezek akkor még elég nehezen autózható orrmotoros gépek voltak, olyan pilóták által vezetve, mint Fangio, Moss, Brooks, Hawthorn, Salvadori vagy Behra.

Az első farmotoros építés atyja Jack Brabham volt, 1957-ben. Talán az Ő nevéhez volt köthető a farmotoros pályaverseny-autózás megteremtése.
Az ő sikerein felbuzdulva született és teljesedett ki az irányzat a ’60-as évek elejére, mely időszak emlékére mi is szántuk versenyautónkat(Volhist)…

Az autókat szigorú szabályok kötötték, miszerint 400kg súlykorlát és 1100ccm lökettérfogat-limit szerint lehetett a szerkezeteket építeni (létezett 360kg/1000ccm verzió is).
A motorok szériagyártásúak voltak egy vagy két vezérműtengellyel, mélyreható műszaki átalakítás (pl. csapágyszám-növelés a főtengelyen) a blokkon tilos volt, de a gyári futóművek és váltók a vezető ízlésére hangolhatóak voltak.

Különböző országok gyártói különféle ötletekkel próbáltak megfelelni a kitételeknek. Az olaszok számára például kapóra jött a kis lökettérfogat apró autóik műszaki sikerei okán, más országok (pl. a németajkú építők) viszont motorkerékpár blokkokkal kísérleteztek. Számos egyedi műhely építései után megjelentek a nagy gyártók is gépeikkel (csak néhány nagyobb nevet említve):

– Cosworth (főleg motorokat gyártott) (angol)
– Lotus (Mk 18, 20, 22, 27 az utóbbi nagyon hasonlatos a Volhisthez) (angol)
– Lola (angol)
– Brabham (angol) (A Brabham BT18 volt építésünk során a mérce)

– BMC (angol)
– Cooper (angol)
– Elva (angol)
– Melkus-Wartburg/DKW (német)
– Saab (svéd)

Jól látszik, hogy mint sok más autótörténeti legenda, ez is angol sport volt javarészt…
Saját sikerei, az 1100-as blokkból kihozható maximális teljesítmény, valamint ennek az erőnek minél inkább előretörő hajhászása jelentette a szakág kudarcát, mely már az 1963-as évtől borítékolható volt. Angliában befejezték a futamokat, más országokban még néhány évig szerepeltek az autók, majd a versenysorozatot felváltotta a Formula 3.
Végeredményben a Formula Junior az egyik legnevesebb pályaverseny-sorozat előfutárává debütált a történelem során.
Autói a világ oldtimer versenyein a mai napig vendégszerepelnek egy letűnt, de soha nem feledhető autótörténeti kor emlékeiként…

Köszönöm az írást a Volhistracing Motorsport csapatának!

Az autójuk építését a következő oldalon tudjátok nyomon követni: Volhistracing Motorsport Honlap