A Formula Junior versenysorozat (Volhist GL-40 ihletője)

A következő cikkben részletesebben megismerkedhettek a Formula Junior versenyautók történelmével, amely a magyar székhelyű Volhistracing Motorsport által megalkotott Volhist GL-40 versenyautó ihletője.
Ez az első része a velük foglalkozó többrészes cikksorozatnak.

1958-at írunk, amikor a szakág regisztrálásra kerül a Nemzetközi Autosport Szövetség (FIA) iratain. Bár az “open wheelerek”, azaz nyitott kerekűek virágkorukat élték már évek/évtizedek óta, mégis forradalmat hozott a Grand Prix versenyek világába.

Ami az unikális tulajdonságokat adta, az a tény volt, hogy javarészt szériagyártott mechanikai komponensek felhasználásával olyan koncepcióautót sikerült teremteni, mely teljesítménye és teljesítmény/tömeg aránya nem csak a profik, hanem az amatőrök számára is vezethetővé tette – belépőt nyújtva a pályaversenyek világába és egy esetleges versenyzői karrier kezdetébe-.

A világhírű filmszínész és lelkes autóversenyző: Steve McQueen egy Cooper T52-es Formula Junior versenyautóban.

Az 50-es évek formulaautóinak csúcsa, mint mind a mai napig, a Formula 1 volt. Ezek akkor még elég nehezen autózható orrmotoros gépek voltak, olyan pilóták által vezetve, mint Fangio, Moss, Brooks, Hawthorn, Salvadori vagy Behra.

Az első farmotoros építés atyja Jack Brabham volt, 1957-ben. Talán az Ő nevéhez volt köthető a farmotoros pályaverseny-autózás megteremtése.
Az ő sikerein felbuzdulva született és teljesedett ki az irányzat a ’60-as évek elejére, mely időszak emlékére mi is szántuk versenyautónkat(Volhist)…

Az autókat szigorú szabályok kötötték, miszerint 400kg súlykorlát és 1100ccm lökettérfogat-limit szerint lehetett a szerkezeteket építeni (létezett 360kg/1000ccm verzió is).
A motorok szériagyártásúak voltak egy vagy két vezérműtengellyel, mélyreható műszaki átalakítás (pl. csapágyszám-növelés a főtengelyen) a blokkon tilos volt, de a gyári futóművek és váltók a vezető ízlésére hangolhatóak voltak.

Különböző országok gyártói különféle ötletekkel próbáltak megfelelni a kitételeknek. Az olaszok számára például kapóra jött a kis lökettérfogat apró autóik műszaki sikerei okán, más országok (pl. a németajkú építők) viszont motorkerékpár blokkokkal kísérleteztek. Számos egyedi műhely építései után megjelentek a nagy gyártók is gépeikkel (csak néhány nagyobb nevet említve):

– Cosworth (főleg motorokat gyártott) (angol)
– Lotus (Mk 18, 20, 22, 27 az utóbbi nagyon hasonlatos a Volhisthez) (angol)
– Lola (angol)
– Brabham (angol) (A Brabham BT18 volt építésünk során a mérce)

– BMC (angol)
– Cooper (angol)
– Elva (angol)
– Melkus-Wartburg/DKW (német)
– Saab (svéd)

Jól látszik, hogy mint sok más autótörténeti legenda, ez is angol sport volt javarészt…
Saját sikerei, az 1100-as blokkból kihozható maximális teljesítmény, valamint ennek az erőnek minél inkább előretörő hajhászása jelentette a szakág kudarcát, mely már az 1963-as évtől borítékolható volt. Angliában befejezték a futamokat, más országokban még néhány évig szerepeltek az autók, majd a versenysorozatot felváltotta a Formula 3.
Végeredményben a Formula Junior az egyik legnevesebb pályaverseny-sorozat előfutárává debütált a történelem során.
Autói a világ oldtimer versenyein a mai napig vendégszerepelnek egy letűnt, de soha nem feledhető autótörténeti kor emlékeiként…

Köszönöm az írást a Volhistracing Motorsport csapatának!

Az autójuk építését a következő oldalon tudjátok nyomon követni: Volhistracing Motorsport Honlap