BMW 320i (E30)

Az autó édesapámé volt. 1990 körül hozta be Svájcból és még egy csomó másik autóért visszamentek vele. Elsőtulajos autó volt, szervizkönyvvel. Teltek az évek, a kilométer meg csak ment és csak ment bele. Egyszer megpróbálták eladni, ezért az órán „cselesen” a másik irányba kezdtek el pörögni a számok. De végül a családban maradt. Történt vele egy két baleset, volt őz, vaddisznó, kamion az oldalának és egy oszlop a hátuljába. Állt napon 40°-ban, télen a hó alatt a mínuszok között. Ezek nem tettek túl jót neki.

Közel egy mondom EGY millió kilométerrel később. Amit egész jól viselt a gép, 2007 környékén le lett állítva az egyik garázsba, hogy majd eladjuk. De addigra olyan keveset ért a piacon, hogy inkább megmaradt. Legnagyobb szerencsémre. 2009-ig csak állt a garázsban és porosodott várt egy szebb jövőt. Jött is a megváltás, csomó internetes barangolás, használtautó nézegetés után beszereztünk egy donor autót. Osztrák, és papírok nélkül, ahogy kell. 2009 júliusában végre neki lehetett állni a dolognak, de erről inkább tessék itt egy kis képösszeállítás:

A Bömös amióta elkészült a garázsban éjszakázik, egy vagy két hét kivételével, mikor nyaralni mentünk. Igazából nincs mindennapi használatban, ha tehetem, persze használom, de az leginkább a hétvégékre és a nyári szünetre korlátozódik. Egy amolyan hobbiautó lett belőle. Az én első Autóm.
Amikor kinyitom az ajtót, hogy beszálljak, az első dolgom beleszagolok egy jó nagyot a levegőbe, amit ez a 29 éves öreg vas áraszt magából, azt nem lehet kihagyni. Az a jellegzetes illat még a teljes felújítás után is megmaradt, pedig újra lett fényezve a belseje is. A kárpitok és az ülések pedig ki lettek mosva. Mégis „visszaköltözött” az a bizonyos illat. A felújítás után kapott egy illatosítót, ami körülbelül egy hónapig maradt csak az autóban, a fent említettek miatt.

Az ajtó becsukását egy finom zárkattanás jelzi. A kulcs elfordítása után egyből beindul a sorhatos erőmű. Rálépek a fékpedálra, felnézek a check controll-ra, megnyugszom, hogy elaludt a féklámpa visszajelzője. Az automata szivató pörgeti egy kicsit a motort. De mire kijárok a garázsból, kigurulok az udvarból, becsukogatom a kapukat, visszaülök a vezetőülésbe a fordulatszám már az alapjáraton van.
Egy új Pioneer fejegység négy hangszóró segítségével halk zenét hallat magából, amit hanyagolni tudok, mikor a motorhang és a kipufogó hang beszivárog a tetőablakon, vagy a letekert ablakon.

Átautózom a kis városunkon, felveszem a barátnőmet, indulunk moziba. Sajnos a legközelebbi filmszínház is 15 kilométerre van egy másik városban. Még ki sem érünk a városból, egy új Mini már próbálgat, nézeget – gondlom látja öreg autó, nem sokat akarja nézegetni a hátsó lámpáinkat. Csak az a 320i feliratot nem veszi észre. Negyedikben vagyunk, elérjük a táblát, elkezdünk gyorsítani. Tiszteletből nem forgatom a red line-ig. Időben elváltom és gyorsítunk tovább, szívó motor még mindig tol, még mindig, a Mini meg csak egyre kisebb lesz a visszapillantóba. Végre megérkezünk, keresek egy biztonságosnak mondható parkolóhelyet. Figyelve arra, hogy szem előtt maradjon és vigyázva arra is, ne hogy a kedves autóstársaim nekivágják az ajtót. Egy jó másfél-két óra múlva indulunk az autó felé, meglepve, három bámészkodó férfi áll az autó körül, és míg oda nem érünk, csak nézegetik, méregetik. Miután odalépek az autóhoz, hogy beszálljunk, egyből gratulálnak, megdicsérik az autót, és természetesen jönnek a kérdések. Személyes kedvencem a: mennyiért adnám el? :)

Elindulunk hazafelé, de előtte még egy kis „városnézős” kocsikázás. A piros lámpánál begurul mellénk egy négyes Golf pár fiatal sráccal. Már zöld a lámpájuk, de még mindig csak vizsgálgatnak. Ez egész jól esett a kicsi szívemnek.
Ráfordulunk a hazafelé vezető főútra. Utolérünk egy új négykarikást, valami 3.2 quattro volt a hátulján. Nem bírjuk a 80-nal utazó turistákat, hát megelőzzük. Az úton kb. nulla a forgalom. Az Audisnak feltűnik, hogy egy „ilyen” autó elkerülte, nem tetszését kifejezve elkezdi nyomni neki és próbál utolérni. Már csak egy skála kellet volna a sebességmérő számlapján, hogy meglegyen a kettessel kezdődő is. De ekkor az új autó megelőz. Mi még tarjuk a tempót a tiszta úton. Nem akarom széthajtani az öreget (pedig még bírná). Bár nem is próbáltuk meg felvenni a versenyt egy A4-essel.
Hazaérkezve kapu kinyit – begurulunk, garázsajtó nyílik – beállunk a helyére. Garázsajtó becsuk, függönyt elhúzóm, kifelé jövet megsimítom, hogy megköszönjem neki a napot és az élményt, amivel ismét gazdagabb lettem.

Néhány technikai adat, ha érdekel még valakit. Az önsúly 1060 kg. Az injektoros hathengeresből 125-129 lóerő bújik elő. 170 Nm-es nyomatékkal. Ez egy egész kellemes autózást tesz lehetővé. Ami a legjobban tetszik az autón az a dupla körlámpa, a vesével, a kétajtós coupe-kasztni, a tetőablak, és a krómlökhárítók. A két „kis” hátsólámpával bezárólag.

Nagyobb technikai gond nem volt még. Egy két apró baki az indulásnál, de azt egy új akkumulátorral orvosoltuk. A szervós kormányművet egy pár hét után felváltotta az eredeti, nem szervós változat. Nincs ABS, ESP meg a többi hárombetűs félisten, ezek nélkül is tökéletesen vezethető a Bömös. Tárcsafék is csak elől van, oda viszont az eggyel újabbról, a hűtött tárcsás változat került a felújítás után. Úgy érzem a hátsó ülés nem nagyon fog kikopni, ott nem nagyon van utas. 0-100-ra? Nem mértem le. Végét sem tudom. Ezek mind olyan dolgok, amik ennél az autónál nem nagyon számítanak nekem. Egy közel 30 éves gépet az ember nem ezért „hajt”. Számomra az élmény az, ami megfizethetetlen, és az érzés, amit ez az autó nyújt.

Köszönöm az írást Pandur Bálintnak!